Előző vers
Előző Köv. rész Más könyv
Jn4,32-54
4,32 Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok."
4,33 A tanítványok erre egymást kérdezték: "Valaki talán hozott neki enni?"
4,34 Jézus ezt mondta nekik: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.
4,35 Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra.
4,36 Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató.
4,37 Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató.
4,38 Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be."
4,39 Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: "Megmondott nekem mindent, amit tettem."
4,40 Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig.
4,41 Az ő szavának sokkal többen hittek,
4,42 az asszonynak pedig meg is mondták: "Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője."
4,43 Két nap múlva pedig elment onnan Galileába,
4,44 bár maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában.
4,45 Mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett az ünnepen, mivel ők is ott voltak.
4,46 Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia.
4,47 Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.
4,48 Erre Jézus ezt mondta neki: "Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek."
4,49 A királyi tisztviselő újra kérte őt: "Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem."
4,50 Jézus erre így válaszolt: "Menj el, a te fiad él." Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.
4,51 Még útban volt hazafelé, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él.
4,52 Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Azt mondták neki, hogy tegnap délután egy órakor hagyta el a láz.
4,53 Megállapította tehát az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben ezt mondta neki Jézus: "A te fiad él." És hitt ő, valamint egész háza népe.
4,54 Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába.

Tovább