Előző Köv. rész Más könyv
Ez5,1-17
5,1 Emberfia, fogj egy éles kardot, használd borotvának, vágd le a hajadat és a szakálladat! Azután végy egy serpenyős mérleget, és oszd részekre, amit levágtál.
5,2 Harmadrészét égesd el a város közepén, amikor letelnek az ostrom napjai; azután fogd a harmadrészét, vágd össze karddal a városon kívül; harmadrészét pedig szórd széjjel, én meg kivont karddal üldözöm.
5,3 De végy ki belőle egy keveset, és kösd be a ruhád szegélyébe!
5,4 Még ebből is végy ki, dobd bele a tűzbe, és égesd el a tűzben: ebből árad tűz Izráel egész házára.
5,5 Ezt mondta az én Uram, az ÚR: Ez itt Jeruzsálem. A pogány népek között helyeztem el, országokkal vettem körül.
5,6 De engedetlen volt törvényeimmel szemben, bűnösebb, mint a pogányok, és rendelkezéseimmel szemben engedetlenebb volt, mint a körülötte levő országok. Megvetették törvényeimet, és nem éltek rendelkezéseim szerint.
5,7 Azért ezt mondja az én URam, az ÚR: Mivel megátalkodottabbak voltatok a körülöttetek levő pogányoknál, nem éltetek rendelkezéseim szerint, és nem teljesítettétek törvényeimet, sőt még olyanok sem voltatok, mint a körülöttetek levő pogányok, akik a maguk törvényeit teljesítik,
5,8 azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Én is ellened fordulok, és ítéletet tartok köztetek a pogányok szeme láttára.
5,9 Olyat teszek veletek sok utálatos bűnötök miatt, amilyet még nem tettem, és amihez foghatót nem is fogok tenni többé.
5,10 Ezért apák fogják megenni fiaikat közöttetek, és fiak fogják megenni apáikat. Ítéletet tartok rajtad, és szétszórom egész maradékodat mindenfelé.
5,11 Ezért, életemre mondom - így szól az én Uram, az ÚR - mivel te tisztátalanná tetted szentélyemet minden förtelmes és utálatos bálványoddal, azért én elveszem tőled; nem szánakozom, és nem leszek könyörületes!
5,12 A nép harmadrésze dögvészben hal meg, és éhen pusztul a városban, egyharmada fegyvertől hull el körülötte, egyharmadát pedig széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket.
5,13 Kitöltöm haragomat, és lecsillapszik lángoló haragom velük szemben, amikor elégtételt veszek. Akkor tudják meg, hogy én, az ÚR, szóltam bosszúságomban, amikor majd kitöltöm rajtuk lángoló haragomat.
5,14 Lerombollak, és gyalázatossá teszlek a körülötted élő népek között, látni fogja minden arra járó.
5,15 Gyalázni és csúfolni fognak, elrettentő példa leszel a körülötted élő népek számára, mert ítéletet tartok rajtad haraggal, felindulással és súlyos büntetéssel. Én, az ÚR, megmondtam!
5,16 Beléjük lövöm az éhség veszedelmes nyilait, amelyek romlást okoznak, mert romlásotokra lövöm ki azokat; egyre súlyosabbá teszem köztetek az éhséget, és eltöröm nálatok a kenyér botját.
5,17 Éhséget és vadállatokat bocsátok rád, amelyek megfosztanak gyermekeidtől; dögvész és vérontás gázol át rajtad, és fegyvert bocsátok rád. Én, az ÚR, megmondtam!

Tovább