Előző rész Köv. könyv Más könyv
Hag2,1-23
2,1 A hetedik hónap huszonegyedik napján így szólt az ÚR igéje Haggeus próféta által:
2,2 Beszélj Zerubbábellel, Sealtiél fiával, Júda helytartójával és Jósua főpappal, Jócádák fiával, meg a megmaradt néppel, és kérdezd meg tőlük:
2,3 Ki van köztetek olyan, aki még látta ezt a templomot régi dicsőségében? És milyennek látjátok most? Ugye, szerintetek ez semmit sem ér ahhoz képest?
2,4 Azért most légy bátor, Zerubbábel! - így szól az ÚR. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe - így szól az ÚR -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! - így szól a Seregek URa.
2,5 Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek!
2,6 Így szól a Seregek URa: Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet.
2,7 Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket a népek, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel - mondja a Seregek URa.
2,8 Enyém az ezüst, enyém az arany - így szól a Seregek URa.
2,9 Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt, mondja a Seregek URa, és ezen a helyen békességet adok! - így szól a Seregek URa.
2,10 Dárius uralkodásának második esztendejében, a kilencedik hónap huszonnegyedikén így szólt az ÚR igéje Haggeus prófétához.
2,11 Ezt mondja a Seregek URa: Kérj útbaigazítást a papoktól erre nézve:
2,12 Ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? A papok ezt válaszolták: Nem!
2,13 Akkor Haggeus ezt kérdezte: Ha egy holttest érintése miatt tisztátalan ember ér hozzá mindezekhez, tisztátalanná válnak-e? A papok ezt válaszolták: Tisztátalanná!
2,14 Haggeus erre így felelt: Ilyen ez a nép, ilyen ez a nemzet énelőttem - így szól az ÚR -, és ilyen minden munkájuk, sőt amit áldozatul hoznak ide, az is tisztátalan!
2,15 Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtetek követ kőre rakni az ÚR templomában!
2,16 Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtóhoz, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett.
2,17 Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el mindazt, amiért munkálkodtatok, de ez sem térített titeket hozzám - így szól az ÚR.
2,18 Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az ÚR templomának alapját; gondoljátok csak meg!
2,19 Van-e még gabona a magtárban! És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva áldást adok.
2,20 Így szólt az ÚR igéje Haggeushoz másodszor is a hónap huszonnegyedik napján:
2,21 Mondd meg Zerubbábelnek, Júda helytartójának: Megrendítem az eget és a földet,
2,22 ledöntöm a királyi trónokat, és megtöröm a népek királyainak erejét. Felforgatom a harci kocsikat a harcosokkal együtt, elhullanak a lovak a lovasokkal együtt; az emberek egymás kardja által esnek el.
2,23 Így szól a Seregek URa: Azon a napon a kezembe veszlek téged, Zerubbábel, Sealtiél fia, én szolgám - így szól az ÚR -, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak ki! - így szól a Seregek URa.
Köv. könyv Más könyv