Előző Köv. rész Más könyv
Józs3,1-17
3,1 Józsué másnap korán reggel fölkelt, fölkerekedtek Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz; ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott táboroztak, mielőtt átkeltek volna.
3,2 Három nap múlva végigmentek az elöljárók a táboron,
3,3 és ezt parancsolták a népnek: Ha azt látjátok, hogy a lévita papok fölemelik Isteneteknek, az ÚRnak szövetségládáját, akkor ti is kerekedjetek föl, és menjetek utána.
3,4 De legyen mintegy kétezer könyök távolság köztetek és közte; ne menjetek közel hozzá. Így tudjátok majd az utat, amelyen mennetek kell, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton.
3,5 Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR.
3,6 A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Vegyétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölvették tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt.
3,7 Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: A mai napon kezdelek naggyá tenni az egész Izráel előtt, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam.
3,8 Te azért parancsold meg a szövetség ládáját vivő papoknak: Amikor odaértek a Jordán vizének a széléhez, álljatok bele a Jordánba.
3,9 Azután ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az ÚRnak beszédét!
3,10 Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek - mondta Józsué -, és hogy ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat:
3,11 Íme, az egész föld Urának a szövetségládája átmegy előttetek a Jordánon!
3,12 Most tehát válasszatok ki tizenkét férfit Izráel törzseiből, törzsenként egy-egy férfit.
3,13 És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az ÚRnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik, a felülről lefelé folyó víz megáll, mint egy gát.
3,14 Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljen a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt.
3,15 A ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén belemerült a vízbe. A Jordán medre pedig az aratás idején mindvégig egészen tele volt.
3,16 Egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, gátként feltornyosult egy nagy szakaszon Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt. A pusztai tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben.
3,17 Az ÚR szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon.

Tovább