Előző rész Köv. könyv Más könyv
Mk16,1-20
16,1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.
16,2 A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,
16,3 és erről beszéltek egymás között: "Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?"
16,4 Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.
16,5 És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.
16,6 De az így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.
16,7 De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek."
16,8 Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
16,9 (A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.
16,10 Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.
16,11 Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.
16,12 Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.
16,13 Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
16,14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.
16,15 Ezután így szólt hozzájuk: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.
16,16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.
16,17 Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,
16,18 kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak."
16,19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.
16,20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)
Köv. könyv Más könyv